A brit birodalmi politika a közel-keleten 1902–1925 Szaúd-Arábia állam megalakulása
From 1902 to 1925, Ibn Saud unified the Arabian region from his exile in Kuwait. He first conquered Riyadh, then Najd, then Hasa, and after World War I, he regained Jabal Shammar from the Rashids. He then assumed the title of Sultan, finally ousting Hussein ibn Ali, the sharif of Mecca. In 1925, he...
Elmentve itt :
| Szerző: | |
|---|---|
| További közreműködők: | |
| Dokumentumtípus: | Disszertáció |
| Megjelent: |
2024-06-28
|
| Kulcsszavak: | Ibn Szaúd, Arábia, Nagy-Britannia, Oszmán Birodalom |
| Tárgyszavak: | |
| Online Access: | http://doktori.ek.szte.hu/12126 |
| Tartalmi kivonat: | From 1902 to 1925, Ibn Saud unified the Arabian region from his exile in Kuwait. He first conquered Riyadh, then Najd, then Hasa, and after World War I, he regained Jabal Shammar from the Rashids. He then assumed the title of Sultan, finally ousting Hussein ibn Ali, the sharif of Mecca. In 1925, he unified the territories, which he managed to stabilize by 1932, when he proclaimed the Kingdom of Saudi Arabia. However, he could not have carried out this unification process without British arms, support and subsidies. When France and Great Britain divided up the Arab-inhabited territories of the disintegrating Ottoman Empire under the Mandate system, Arabia came under the latter’s sphere of influence, but the region had neither natural resources nor any particular economic or strategic advantage, therefore was not included in the Mandate System. It was allowed to remain independent, but two important factors did not make it possible for the British to leave the peninsula completely on its own. On the one hand, in order to ensure internal stability in the emerging Iraq and Transjordan and to secure its southern borders, it was important for London that Arabia did not descend into internal war and anarchy. On the other hand, in order to preserve the internal tranquility of India, Britain had to ensure the unhindered flow of Muslim pilgrims to Mecca and Medina, which also required peace in the region. To strengthen its interests and position in the region, Britain wanted a stable Middle East, of which Inner Arabia was an integral part. Especially as competition for control of the region with its old rival France had resumed after the Great War. Having failed in the 1920s to reconcile the claims of the two prominent leaders, Hussein and Ibn Saud, to control the peninsula, London had to choose between them. King Hussein’s self-destructive post-war anti-British policy strengthened London’s resolve to take the side of Ibn Saud. With British approval, the latter took power in Hijaz in 1925, finally ousting the Hashemite family from Arabia and creating the opportunity for the establishment of a third Saudi Kingdom. Ibn Szaúd a kuvaiti száműzetésből 1902-től 1925-ig egyesítette az arábiai régiót. Először Rijádot foglalta el, majd Nedzsdet, aztán Hászát, az I. világháború után Dzsebel-Sammart szerezte vissza a Rasídoktól. Ekkor öltötte fel a szultán címet, végül 1925-ben elűzte Huszein ibn Ali mekkai sarífot. 1925-ben egyesíti a területeket, amelyet 1932 sikerült stabilizálnia, ekkor kiáltja ki a Szaúd-Arábiai királyságot. Ám ezt az egyesítési folyamatot brit fegyverek, brit támogatás és szubvenció nélkül nem tudta volna végrehajtani. Amikor Franciaország és Nagy-Britannia a mandátumrendszer keretében felosztotta az Oszmán Birodalom arab lakta területeit, Arábia az utóbbi befolyási övezetébe került, azonban a régió nem rendelkezett természeti erőforrásokkal, sem különösebb gazdasági és stratégiai előnnyel, ezért nem illesztették bele a mandátumrendszerbe. Meghagyták függetlenségét, viszont két fontos tényező miatt mégsem hagyhatták teljesen magára a félszigetet. Egyrészt a formálódó Irak és Transzjordánia belső stabilitásának megteremtése és déli határainak biztonsága érdekében fontos volt London számára, hogy Arábia ne süllyedjen belháborúba vagy anarchiába. Másrészt India belső nyugalmának megőrzése érdekében Angliának szavatolnia kellett a muszlim zarándokok zavartalan eljutását Mekkába és Medinába, amihez békére volt szükség a régióban. Nagy-Britannia a térségbeli érdekeinek és pozíciójának megerősítése érdekében stabil Közel-Keletet akart, amelynek szerves részét képezte Belső-Arábia is. Főleg, hogy régi riválisával, Franciaországgal a Nagy Háború után ismét kiújult a verseny a térség feletti uralomért. Mivel az 1920-as években Londonnak nem sikerült a két prominens vezetőnek, Huszeinnek és Ibn Szaúdnak a félsziget feletti uralomra vonatkozó igényeit összeegyeztetnie, így választania kellett kettőjük között. Huszein király háború utáni önsorsrontó britellenes politikája megerősítette Londont abban, hogy feláldozza az 1916-os arab felkeléssel létrehozott trónját Ibn Szaúd javára. Utóbbi brit jóváhagyással 1925-ben vette át a hatalmat Hidzsázban, végleg kiszorítva ezzel a Hásimita családot Arábiából, ami lehetőséget teremtett számára a harmadik szaúdi királyság megalapítására. |
|---|