Das Nationalitätengesetz von Szeged und die Verfassungsentwicklung in Europa 1848-1849 /
Hogy Frankfurt német és Kremsier osztrák alkotmányozó gyűléseinek nemzetiségi vonatkozású alapjogi dokumentumai közöttminő, „jogfilológiailag" is igazolható összefüggések mutathatók ki, arról más munkámban szóltam. Vajon kimutatható-e ez a német meg osztrák jogforrások (tervezetek) és a szegedi...
Elmentve itt :
| Szerző: | |
|---|---|
| Dokumentumtípus: | Cikk |
| Megjelent: |
Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos bizottsága
Szeged
2007
|
| Sorozat: | Acta Universitatis Szegediensis : acta juridica et politica
69 No. 1-48 |
| Kulcsszavak: | Jogtörténet |
| Tárgyszavak: | |
| Online Access: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/7349 |
| Tartalmi kivonat: | Hogy Frankfurt német és Kremsier osztrák alkotmányozó gyűléseinek nemzetiségi vonatkozású alapjogi dokumentumai közöttminő, „jogfilológiailag" is igazolható összefüggések mutathatók ki, arról más munkámban szóltam. Vajon kimutatható-e ez a német meg osztrák jogforrások (tervezetek) és a szegedi nemzetiségi törvény (határozat) közöttis? Az osztrák és német megfogalmazások következetesen egymás mellé helyezik a Volksstammot ['néptörzs'] és nyelvének védelmét. Szemben azzal az elsősorban cseh oldalról jövő igénnyel, mely eleve két nemzet (Nationalitdt) egyenjogúságáról szól, kollektív történeti-politikai államalkotó jogalanyként az osztrák dokumentumokban is csak a Volksstamm szerepel, mégis — a frankfurti megfogalmazáshoz képest — azzal a többletként mutatkozó toldalékkal, hogy nemzetisége (Nationalitát) általában, nyelve pedig különösen védelmet és gondozást élvez. Az 1849-i frankfurti német alkotmány 188. §-a „népi kifejlődést" (volkstümliche Entwicklung) igér „a nem németül beszélő néptörzseknek", ám ez a politikai-közjogi alanyiságra igényt tartó nemzetkénti elismerésre nem terjed ki, csupán saját területükön nyelvük egyenjogúságára az egyházi életben, oktatásban, beligazgatásban és bíráskodásban. Az 1849-i kremsieri osztrák alkotmánytervezet alapjogi rendelkezései körében a nyelvi egyenjogúság „fölkerült" ugyan a birodalom néptörzseinek (Volksstömmej egyenjogúsága körébe is, ám ez ott — államszerkezeti változtatások nélkül — puszta kinyilatkoztatás maradt. Így az elhíresült Gleichberechtigung valójában csupán a nyelvhasználatban nyerhetett teret. Persze ez sem volt kevés. S Magyarországon? A kiinduló pont 1848 szeptemberében hasonló volt, legalábbis román s magyar kapcsolatban. Drágos János javaslata „nemzetiség és nyelv" dolgában különböztet; az erdélyi románokról szóló törvényjavaslat is a románok „nemzetisége és nyelve" elismeréséből és szavatolásából indul ki. A nemzetként (natio) elismertetés tulajdonképpen 1791 óta az erdélyi románok követelése volt. Az uniós bizottság, amely Magyarország és Erdély uniójának részleteit tárgyalta, ebbe — a törvényjavaslat keretei közö tt— beleegyeze tt. Noha ez nem jelenthette egyszersmind a teljes országgyűlés álláspontját, mindenesetre figyelemre méltó, hogy törvényjavaslatokban nép helyetta nemzet kifejezést használta. E korai törvényjavaslatok — azon túl, hogy bennük is a nemzet és nyelv kettőse szerepel — honi politikai viszonyokból „táplálkoztak"; erőltete ttis volna őket az egyidejű német és osztrák vitákhoz kapcsolni. Az 1849. július 28-i szegedi törvény (formailag képviselőházi határozat) deklaratív jellegű 1. pontja kapcsán mégis fölmerülhet az eredet kérdése. „A magyar birodalomban lakó mindenféle népiségeknek nemzeti szabad kifejlődése biztosíttatik"; e megfogalmazás ugyanis alighanem e frankfu rti mondatra (is) visszavezethető: „Den nicht deutsch redenden Volkstiimmen Deutschlands ist ihre volkstümliche Entwicklung gewáhrleistet L.]." A Volkstammnak Szemere fogalmazásában a népiség felel meg, finom distinkcióként, hiszen nem az ország népének egészéről van szó; a volkstümliche Entwicklungot viszont a nemzeti szabad kifejlődés helyettesíti, amely két vonatkozásban is eltér a frankfurti szövegtől. Az ugyanis sem a nemzeti, sem a szabad jelzőt nem tartalmazta, hanem megelégedett a népnek volkstümliche ['népies] alakban való megismétlésével, nyilvánvalóan erőltetve, mivel a Volkstammban már bennefoglaltatott. E „stílushibák" elkövetése mindenesetre a német alkotmányozóknak „megérte"; általuk érhették csak el, hogy e körben is említsék meg, azaz kerüljék el a nemzetiség (Nationalitiit) fogalmát. Nem kerülhették viszont ezt meg az osztrák dokumentumok, ámbár ezek is a Volksstammot helyezték előtérbe, s csak mögöttesen szóltak ennek nemzetiségéről (Wahrung und Pflege seiner Nationalitat ['az ő nemzetisége megőrzése és gondozása']). A Szemere Bertalan fogalmazta magyar szöveg e ponton kapcsolódik a kremsierihez (1849) is, hiszen az övében is elkülönülnek a „népiség"-ek és e „nemzeti szabad kifejlődés". A szabad jelző mindenesetre eredeti magyar szövegelem: ez sem a frankfu rti, sem a kremsieri megfogalmazásokban nem fordul elő. A törvényt, mely a Közlöny 1849. július 29-i számában jelent meg, utóbb több helyütt közreadták. Legutóbb e sorok írója a 2. jegyzetben hivatkozottutolsó e volnatkozású közleményében (Acta Jur. et Pol. Szeged, Tom. LXVI. Fasc. 18. Szeged, 2004. 17-18.). |
|---|---|
| Terjedelem/Fizikai jellemzők: | 605-616 |
| ISSN: | 0324-6523 |