Long environment change in the forest steppe habitat of the Great Hungarian Plain based on paleoecological data
A Kárpát-medence centrumában egy a jégkor végi hidegmaximumot követően kialakult boreális erdőssztyepp szerkezetbe termomezofil fajok telepedtek meg 16 ezer cal BP évet követően. Ez a fajgazdag, tűlevelű erdőelemekkel jellemezhető boreális erdőssztyepp a jégkor végén, a holocén kezdetére átalakult é...
Elmentve itt :
| Szerzők: | |
|---|---|
| Dokumentumtípus: | Cikk |
| Megjelent: |
2012
|
| Sorozat: | Review of climate change research program at the University of Szeged (2010–2012)
|
| Kulcsszavak: | Éghajlati változás, Éghajlatváltozás, Paleoökológia - Magyarország - regionális, Alföld, Természetvédelem |
| Online Access: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/62453 |
| Tartalmi kivonat: | A Kárpát-medence centrumában egy a jégkor végi hidegmaximumot követően kialakult boreális erdőssztyepp szerkezetbe termomezofil fajok telepedtek meg 16 ezer cal BP évet követően. Ez a fajgazdag, tűlevelű erdőelemekkel jellemezhető boreális erdőssztyepp a jégkor végén, a holocén kezdetére átalakult és egy kontinentális– szubmediterrán elemeket tartalmazó erdőssztepp alakult ki a medence centrumában. Ezek a változások rendkívüli mértékben hasonlítanak a kelet-európai síkságon kifejlődött erdőssztyepp területeken kimutatható változásokhoz, de a Kárpát-medencében ezek a folyamatok korábban játszódtak le. Ugyanakkor a medencében, a terület geográfiai pozíciója következtében erőteljesebb óceáni és szubmediterrán, sőt a hegykoszorú következtében szubkárpáti éghajlati hatás is kifejlődött, szemben a Kelet-Európai Síksággal. Az éghajlati hatások, az éghajlati határfelületi helyzet nyomán a pontusi, balkáni, atlanti, valamint hegyvidéki elemek jelentkeznek a kontinentális erdőssztyepp elemek mellett a medencében. Vagyis az éghajlati határfelület mellett a vegetáció határfelülete is kialakult. Az erdőssztyepp környezetet kialakító éghajlati hatások közül a legjelentősebb a nyári félév hőmérséklete, csapadékösszeg és a nyári félévnek a párolgási tényezői és ezekkel összefüggésben lévő relatív nedvesség emelhető ki, mert ezek a tényezők teljes mértékben átfedőek az alföldi erdőssztyepp határával. A medence centrumában kialakult erdőssztyeppet a hegységi, dombsági és magasabb térszíni, jelentősebb csapadékbevétellel jellemezhető területeken zárt lomboserdő vette körül. A Holdridge féle bioklimatológiai osztályozás alapján az alföldi erdőssztyepp a hidegmérsékelt füves puszta – a hidegmérsékelt üde erdő és a melegmérsékelt száraz erdő közötti átmeneti (ökoton) zónában alakult ki, ahol az átmeneti régióban a melegmérséklet szárazerdő – a hidegmérsékelt füves puszta és a hidegmérsékelt üde erdőfoltok és sávok egyaránt megtalálhatók egy mozaikos szerkezetet alkotva. Az éghajlati hatások mellett a Kárpát-medencében a holocén kezdetére kialakult erdőssztyepp fejlődésére az edafikus (domborzati, geológiai, hidrológiai és talajtani) adottságok is hatással voltak. Ezek a folyamatok legjobban a már a jégkor végétől kifejlődött speciális talajvízforgalomhoz, kőzet – talajvíz – talaj – növényzet kapcsolatokhoz köthető szikes területeken követhetők nyomon. A holocén kezdetére kialakult mérsékeltövi erdőssztyepp kifejlődésében, stabilizációjában a természetes tüzek, döntően lágyszárúakat fogyasztó nagytestű növényevők csordái, a tömegesen jelentkező, sztyeppei környezetet igénylő rágcsálók is jelentős szerepet játszottak. A kora holocén halász – vadász – gyűjtögető mezolit kultúrák és a neolit közösségek ebben a mozaikos szerkezetű, erdőfoltokból, sztyeppfoltokból és átmeneti (ökoton) sávokból álló fajgazdag környezetben éltek. Mivel megtelepedési pontjaik ezeknek a kultúráknak elsősorban a nyitottabb növényzeti foltokhoz kötődött ezeknek a közösségeknek számottevő módon nem alakították át az erdőssztyepp szerkezetét, bár a neolit közösségek növénytermesztésük révén új fajokkal, köztük gyomokkal gazdagították az erdőssztyepp növényzetét és fenntartották az erdőssztyepp mozaikos, ökoton jellegét. Ugyanakkor ezek a közösségek az erdőssztyepp zóna peremén lévő, illetve a zónán belül hidegmérsékelt üde erdőkre már jelentősebb hatással voltak és tevékenységük nyomán a heliofil szegélyvegetáció terjedt ki ezeken a területeken. Az adatok alapján a jégkor végén kifejlődött mozaikos szerkezetű, ökoton jellegű erdőssztyeppek makro- 24 klimatikus, edafikus okok és a mezolitikumtól kezdődően az emberi hatások egyaránt szerepet játszottak a holocén kori stabilizációjában és fejlődésében. A késő neolitikumtól, rézkortól a háziasított legelő állatok jelentős állomány-növekedésének vagyunk tanúi, a gyomok terjedése szintén az emberi hatások kiterjedését jelzi, és a dombvidéki szántók is a középső újkőkor végén, valószínűleg jelentős népességnövekedés hatására terjedtek ki. Ezt követően a bronzkor közepétől, megközelítőleg az Kr.e. 1500 évtől történt egy újabb jelentős változás, a nagy testű növényevő fajok vad alakjai, talán a túlzott vadászat és domesztikáció nyomán, szinte nyomtalanul eltűntek a vizsgált térségből. Viszont a tenyésztett állatok csordái pótolták a vad alakok mozaikos növényzeti struktúrát fenntartó hatásait (rágás, taposás). A jelentős népességszám-növekedés, a fejlettebb társadalmi berendezkedés, a több száz éven keresztül folyamatosan lakott stabil településeket kialakító bronzkori preurbánus fejlődés, a lakott térségeket, legelő- és szántóterületeket égetéssel kialakító, egyre jelentősebb tenyésztett állatállománnyal rendelkező közösségek hatására igen sok helyen a természetes fejlődés megszakadt, kultúrsztyeppék és kezelt erdők alakultak ki. Az emberi hatással zavart növényzeti foltok aránya a fémkultúrák kialakulásával, terjedésével fokozatosan növekedett és a bronzkor végére, a vaskor kezdetére az eredetileg teljesen erdősült területekre is kiterjedt olyan mértékben, hogy ezeken a területeken is növényzeti ökotonok, emberi hatás alatt álló erdőssztyeppék alakultak ki. Ezek a hatások a késő-vaskorban és a császárkorban még tovább erősödtek és szinte az egész medence antropogén hatású erdőssztyeppé alakult át. Az ókori, a népvándorlás kori és a középkori emberi hatások közül kiemelkedik a Kelet-Európai Síkságról a medencébe vándorolt nagyállattartó közösségek szerepe, mert a szárazabb éghajlati szakaszokban a megnövekedett állatállomány következtében helyenként túllegeltetés és ennek nyomán antropogén sztyeppei – félsivatagi környezet és futóhomokmozgás alakult ki. A mezőgazdasági szerkezeti váltások és a csapadékosabb szakaszok hatására ezek a növényzeti sebhelyek viszonylag gyorsan regenerálódtak és középkor végén, az újkor kezdetén a tradicionális, mozaikos környezetet fenntartó agrárközösségek révén a pannon erdőssztyepp szerkezete és fajkészlete szinte változatlanul fennmaradt. Sajnos az újkorban megjelent istállózó állattartás, a kukoricán hízlalásra áttérés és az ártéri legelők, rétek feltörése, majd a folyószabályozás nyomán kialakult kiterjed nagytáblás szántóföldi művelés nyomán a pannon ökoton növényzet szerkezete és szinte minden eleme végveszélybe került. Csak a XX. században, szinte az utolsó pillanatban létrehozott szigorú természetvédelmi intézkedések és a természetvédelmi szakemberek önfeláldozó munkája révén sikerült megőrizni és a túlfejlesztett mezőgazdasági területek revitalizálásával, erdőssztyepp növények és a természetes átmeneti ökoszisztémát stabilizáló állatok (vadlovak) újratelepítésével helyenként visszaállítani ezt a vegetációt. A pannon erdőssztyepp ökoton jellegű növényzet fennmaradás ennek ellenére kétséges a medencében, mert egyrészt a globális felmelegedés nyomán kialakuló szárazság okozta vegetációs változások, másrészt az összességében igen kis területre vonatkozó védelem, a fragmentáció, és a kiterjedt emberi tevékenység következtében rendkívül sérülékeny, megszűnés határán lévő állapotban van jelenleg. |
|---|---|
| Terjedelem/Fizikai jellemzők: | 7-24 |
| ISBN: | 978 963 306 161 9 |