Hungarian-Croatian interstate relations 1941-1944 /
A szerző az európai nemzetközi erőtér változásával, valamint a magyar kormányok délvidéki politikájával összefüggésben tárgyalja az első, modern kori magyar—horvát államközi kapcsolatok létrejöttét és alakulását. Abból indul ki, hogy a hosszú idő óta történelmi ellenszélben vitorlázó horvát függetle...
Elmentve itt :
| Szerző: | |
|---|---|
| Dokumentumtípus: | Cikk |
| Megjelent: |
University of Szeged, Magyar Medievisztikai Kutatócsoport
Szeged
1995
|
| Sorozat: | Acta Universitatis Szegediensis : acta historica
101 |
| Kulcsszavak: | Magyar-horvát kapcsolatok - 1941-1944 |
| Tárgyszavak: | |
| Online Access: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/2810 |
| Tartalmi kivonat: | A szerző az európai nemzetközi erőtér változásával, valamint a magyar kormányok délvidéki politikájával összefüggésben tárgyalja az első, modern kori magyar—horvát államközi kapcsolatok létrejöttét és alakulását. Abból indul ki, hogy a hosszú idő óta történelmi ellenszélben vitorlázó horvát függetlenségi törekvések a háború idején a náci Németországtól kaptak politikai, katonai támogatást. Ez azt jelentette, hogy a horvát nemzeti mozgalmon belül eddig marginális helyre szorult extrém nacionalizmus, az usztasák jutottak rövid történelmi szerephez. E kronológiai és minőségi értelemben is korlátok közé szorított kapcsolatok centrális kérdése a Muraköz hovatartozásának kérdése, valamint ennek prizmáján keresztül a két ország területén élő kisebbségek problémája volt. A tanulmány részletesen kitér a Jugoszlávia felosztását rögzítő bécsi német—olasz megállapodás alapján folytatott magyar—horvát határtárgyalásokra, ezek kudarcának okaira, a német kormány ezzel kapcsolatos magatartására. A német „semlegesség" lehetővé tette, hogy Magyarország 1941. július 1-én egyoldalú lépéssel az ország részévé nyilvánította a Muraközt, s bevezette a katonai közigazgatást. A tárgyalások kudarca miatt érezhetően megromlottak a magyar—horvát kapcsolatok. Gyakoriakká váltak a határincidensek, s negatív változás következett be a két ország kisebbségpolitikájában is. Magyarországon, a Bácskához hasonlóan, megkezdődött a délszláv telepesek és az ún. bevándoroltak kiutasítása. Horvátországban pedig hivatalos sugallatra aktivizálódott az ottani magyar nyilasok tevékenysége. A tanulmány további részében a szerző kitér a két kormány lakosságcserére vonatkozó álláspontjára, az ennek kapcsán folytatott tárgyalásokra. Megállapítja: mivel az usztasa Horvátország soha nem mondott le a Muraközről, ragaszkodott a terület „népi állagának" megőrzéséhez, így e tárgyalások egészen a háború végéig nem mozdultak ki a holtpontról, amikor is menekültügyi tárgyalásokká váltak. De a reciprocitásra építő magyar álláspont sem volt alkalmas a megegyezésre, mivel szándékosan nem vette figyelembe a két ország területén élő horvát, illetve magyar kisebbség eltérő létszámából fakadó különbségeket. Magyar kezdeményezésre egyedül a boszniai magyarok hazatelepítését sikerült elérni. Az 1941—1944 közötti magyar— horvát kapcsolatok záróakkordját a németek által felvetett közös magyar—horvát partizánellenes katonai együttműködés gondolata képezte. Tanulmánya végén megállapítja: a Muraköz hovatartozása a háború után a győztesek globális érdekeinek rendelődött alá, nem önálló horvát vagy magyar kérdésként vetődött fel, hanem a szövetségesek oldalán harcoló Jugoszlávia területi igényeként. Hasonló megítélés alá esett a Független Horvát állam rövid fennállása alatt negatív tartalommal telítődő független horvát állam gondolata is. A nemzetközi erőtér újabb, gyökeres átalakulásának kellett ahhoz bekövetkeznie, hogy nem függetlenül Jugoszlávia belső, strukturális válságától, egy regionális háború következményei között, történelmi ellenszél helyett ismét történelmi hátszelet kapjanak a horvát függetlenségi törekvések, felvetve egyúttal a magyar-horvát államközi kapcsolatok újraépítésének szükségességét. |
|---|---|
| Terjedelem/Fizikai jellemzők: | 27-36 |
| ISSN: | 0324-6965 |