Ormos Gerő

|halál helye= Szeged |szülei= |feleség= Kneifel Margit |férj= |gyerekek = Ágnes, Zsuzsanna |írói álnév= |műfaj= novella, elbeszélés, kispróza, társadalmi regény, regény. dráma, hangjáték, karcolat |irányzat= új népiesség |periódus= 1927–1967 |első mű= |fő mű= }} Ormos Gerő (szül.: Orlik Vilmos; Pozsony, 1907. október 14. – Szeged, 1987. december 18.): magyar író, drámaíró, újságíró, szerkesztő. A második világháború előtt befutott író volt nyolc regénnyel.

Postai tisztviselőként kezdte pályáját Székesfehérváron. 23 évesen már drámáját mutatták be a királyi városban, számos novella után hamarosan regényekkel jelentkezett. A nyilvánosság korán meghozta számára az íráskedvet lendületbe hozó elismerést és sikert. Olyan buzdítói és támogatói voltak fiatalon, mint Herczeg Ferenc, Benedek Marcell, Zsigray Julianna vagy Vikár Béla – utóbbihoz később szoros baráti szálak fűzték, mint pécsi kapcsolatai révén Weöres Sándorhoz is.

„Korai elismertségére jellemző – írja róla nekrológjába Foltényi Tibor – , csupán 28 éves volt, amikor a La Fontaine Irodalmi Társaság még most is a Tudományos Akadémián tartott felolvasó ülésére, József Attila mellett, meghívták vendégszereplőnek”.

Tehetsége kivívta Herczeg Ferenc, Vikár Béla, Weöres Sándor, Takáts Gyula barátságát. A II. világháború előtt a Fehérmegyei Napló munkatársa volt. 1945 után az ő kiadásában jelent meg a Fehérvári Kis Újság. Novellái jelentek meg az Új Idők, tárcái a Népszava című lapban. Információk a Wikipedia alapján