Kosztolányi és a századforduló neuraszténia-kultusza

„Hogy a művészek ideges emberek, mindenki természetesben tartja, s hogy tele van velük az idegorvosok váróterme, ezt éppúgy nem tartjuk különösnek, mint azt, hogy a katonát a háborúban megsebesítik, vagy a szénbányamunkás tüdőbetegséget kap. Ők az agyukkal dolgoznak – az pusztul. De miért jobban ma,...

Teljes leírás

Elmentve itt :
Bibliográfiai részletek
Szerző: Kovács Ferenc Dávid
Dokumentumtípus: Cikk
Megjelent: 2011
Sorozat:Iskolakultúra 21 No. 8-9
Online Access:http://misc.bibl.u-szeged.hu/42198
LEADER 01655nab a2200181 i 4500
001 misc42198
005 20191106140542.0
008 180706s2011 hu o 0|| zxx d
022 |a 1215-5233 
040 |a SZTE Miscellanea Repozitórium  |b hun 
041 |a zxx 
100 1 |a Kovács Ferenc Dávid 
245 1 0 |a Kosztolányi és a századforduló neuraszténia-kultusza  |h [elektronikus dokumentum] /  |c  Kovács Ferenc Dávid 
260 |c 2011 
300 |a 68-74 
490 0 |a Iskolakultúra  |v 21 No. 8-9 
520 3 |a „Hogy a művészek ideges emberek, mindenki természetesben tartja, s hogy tele van velük az idegorvosok váróterme, ezt éppúgy nem tartjuk különösnek, mint azt, hogy a katonát a háborúban megsebesítik, vagy a szénbányamunkás tüdőbetegséget kap. Ők az agyukkal dolgoznak – az pusztul. De miért jobban ma, mint azelőtt?” A fenti idézet Csáth Géza (1995a) Öngyilkos művészek című cikkéből származik, mely 1906. szeptember 8-án jelent meg a Budapesti Napló hasábjain. Az utóbbi, a korszakot a kultúratudományok kontextusában vizsgáló megnyilatkozások is immár fontosnak tartják kiemelni, hogy a klasszikus modernitás egykorú, önnön artikulációját felismerő, vagy legalábbis megragadni kívánó nyilatkozatai a folyamatot (legalábbis kezdetben) „egy olyan homályos jelentésű lélektani-fiziológiai médiumon keresztül végbemenő változásként látják, melyet az »idegi élet« érzékenységének metaforáival éreznek leírhatónak” (Kulcsár Szabó, 2009, 137. o.). 
856 4 0 |u http://misc.bibl.u-szeged.hu/42198/1/EPA00011_iskolakultura_2011_08-09_068-074.pdf  |z Dokumentum-elérés